
Van Bogaert Transport
„FOLYAMATOSAN PRÓBÁLNUNK KELL JAVÍTANI A SZÁZALÉKPONTJAINKAT”
René Ryckaert, az L. Van Bogaert Transport vállalat járművezetője
“97% ELÉG JÓ PONTSZÁM”
Még egy a hatékony vezetésre alapvetően odafigyelő, tapasztalt járművezető is mindig tanulhat valami újat.
Az L. Van Bogaert Transport vállalat a közelmúltban több új DAF XF tehergépkocsit is vásárolt. A beszerzéshez járó DAF-járművezető-képzési utalványnak köszönhetően René Ryckaert még tovább fejleszthette járművezetői készségeit.
A PÓTKOCSIK SZÉLES VÁLASZTÉKA
Az L . Van Bogaert Transport már 85 éve működik a szállítmányozási iparágban, elsősorban az építőipart kiszolgálva. René Ryckaert azonban valamiféle kakukktojásnak számít a vállalatnál, mert általában ponyvás pótkocsival közlekedik, amit általában inkább hagyományosabb áruterítési célokra használnak.
KEZDÉS NULLÁRÓL
“Először egy kissé meglepődtem azon, hogy nulláznom kellett a pontszámomat a Transport Academy DAF-járművezetői képzésére. A hatékony vezetés mindig is a szenvedélyem volt, ezért nem ’voltam túlságosan boldog, hogy le kellett mondanom a nehezen megszerzett pontjaimról” – emlékezett vissza René a képzés elejére. Így azonban lehetősége nyílt néhány új trükköt is megtanulni, és végül rendkívül elégedett volt a pontszám nullázásával. “Mostanra újra 96 vagy 97%-ra nőtt a pontszámom, ami elég szép, és ez főleg annak köszönhető, hogy most már pontosan tudom, hogyan kell a lehető leghatékonyabban vezetni a tehergépkocsimat” – magyarázta René.
AMIKOR SPORTOT ŰZNEK A HATÉKONY VEZETÉSBŐL
René Ryckaert azt is bevallotta, hogy időnként szórakozásból kevésbé hatékonyan vezeti a kamionját: “Csak azért, hogy kiderítsem, milyen gyorsan tud csökkenni a pontszámom, és lássam, mennyi ideig tart visszaszerezni az elvesztett százalékpontokat. Ez segít észben tartani azt, hogy a hatékony vezetés mellett következetesen ki kell tartani”. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a belga Hamme városában működő cég járművezetője folyamatosan próbálja javítani a százalékpontjait. “Csak’ így lehet megőrizni a szakmai színvonalat, bár szerintem fontos lenne kétévente elvégezni ezt a fajta képzést, hogy még többet tanulhassunk a hatékony járművezetésről” – foglalta össze René.
René Ryckaert, az L. Van Bogaert Transport vállalat járművezetője
Más történetek: