DAF-LF-CF-Kadar-Kft-atadas-1

Már két konténerszállító DAF tehergépkocsi üzemel a Kádár Környezetvédelmi Kft. járműparkjában

Mindenki örül nekik

 
Download
  • 2020. augusztus 10., hétfő
  • DAF Hungary Kft.
 

Annyira jó tapasztalatokat szerzett a Kádár Környezetvédelmi Kft. cégvezetője, ifj. Kádár László a két évvel ezelőtt munkába állított DAF CF 430 típusú, egykaros, horgos konténeremelő felépítménnyel ellátott tehergépkocsival, hogy ismét a holland márkát választotta. A most átvett DAF LF 290 kétkaros, láncos konténeremelő felépítményt kapott.

 

Az 1994 óta működő családi vállalkozás fő tevékenységi köre 2010 óta a hulladékgazdálkodás. A helvéciai cég elsősorban újrahasznosítható ipari hulladékok, azaz vas, színesfém és fólia begyűjtésével, kezelésével és továbbszállításával foglalkozik. Több mint háromhektáros telephelyén nemrég készült el egy 1100 négyzetméteres csarnok, ahol a hulladékok raktározásán és osztályozásán kívül fémmegmunkálás is folyik. A Kádár Környezetvédelmi Kft. Kecskeméten és annak mintegy ötven kilométeres körzetében tevékenykedik. Az összesen húsz főt foglalkoztató társaság flottáját jelenleg öt konténerszállító tehergépkocsi alkotja, ebből kettő DAF gyártmányú.

Kiválóan megfelel a feladatra

„Két évvel ezelőtt szereztük be az első DAF járművünket. Választásunk során sokat nyomott a latban a gépkocsi esztétikus megjelenése, hiszen nem mindegy, hogy milyen benyomást tesznek az eszközeink a partnereinkre. Ezenkívül a kedvező ajánlat, valamint az értékesítő, Sánta Attila segítőkész, ügyfélközpontú, felkészült hozzáállása is a holland márka mellett szólt. Akkor egy CF 430 6x2 kerékképletű modellt állítottunk munkába, amelynek minden tengelye légrugós, a harmadik tengelye pedig felemelhető és kormányzott a jobb manőverezőképesség, illetve a gazdaságosabb üzemelés érdekében. Az Euro VId minősítésű motorral és automatizált váltóval felszerelt, 26 tonna össztömegű jármű Palfinger Multilift egykaros, horgos konténeremelő darut és egy csipegetős önrakodó darut kapott. Az alváz hossztartói teljes hosszukban erősített kivitelűek, mert az emelés pillanatában rendkívül nagy terhelést kaphatnak. Ennek ellenére ez a tehergépkocsi kisebb saját tömegű, mint az elődje a flottában, így pótkocsit vontatva akár 16 tonna hulladékot is szállíthat. Évente közel ötvenezer kilométer a futásteljesítménye” – kezdte ifj. Kádár László.

Meggyőző tapasztalatok

„Cégünknél remekül bevált a DAF CF típus. Megbízhatóan, műszaki problémáktól mentesen és kedvező tüzelőanyag-fogyasztással végzi a feladatát, partnereinknek is tetszik a megjelenése, a vezetője pedig dicséri a személyautókéval vetekedően csendes, kifinomult és szinte rezgésmentes működését. Ezért idén ismét a DAF márkát választottuk. Az LF 290 4x2 modellt gépkocsivezetőnk kérésére kézi váltóval rendeltük meg. Ez a jármű is erősített alvázzal készült, ám így is közel tíz tonna hulladékot szállíthat a 18 tonna össztömege mellett. Palfinger gyártmányú, kétkaros, láncos konténeremelő felépítményt kapott. Továbbá a Hungarotruck Kft. budapesti márkaszervizének nyitva tartásával és kiszolgálásával is elégedettek vagyunk, így minden bizonnyal a legközelebbi beszerzés során is a DAF mellett döntünk majd” – tette hozzá a cégvezető.

DAF-LF-CF-Kadar-Kft-atadas-2

A DAF CF 430 6x2/4 harmadik tengelye felemelhető és kormányzott, ami szűk telephelyeken manőverezéskor nagyon praktikus.

DAF-LF-CF-Kadar-Kft-atadas-3

A DAF LF 290 4x2 kis saját tömegével, kiváló fordulékonyságával és masszív felépítésével ideális jármű konténerszállításhoz.

DAF-LF-CF-Kadar-Kft-atadas-4

A Kádár Környezetvédelmi Kft. vezetősége, gépjárművezetői és partnerei egyaránt elégedettek a DAF tehergépkocsikkal.