2017. február 6. | Budapest

Nyolcadik éve a csúcson a DAF


Megismételte Magyarországon a DAF az előző évek sikereit, és ismét piacvezetőként zárta az évet

Vezető pozícióban zárta a 2016-os évet a DAF a hat tonna össztömeg feletti tehergépjárművek magyarországi piacán, így már az egymást követő nyolcadik évben végzett hazánkban első helyen a holland márka. A gyártó azonban idén sem pihen, számos újdonsággal várja az ügyfeleket.

DAF_HU_magyarorszagon_a_DAF_8_eve_piacvezeto
2016-ban valamelyest csökkent a hat tonna össztömeg feletti új tehergépjárművek forgalomba helyezése Magyarországon a megelőző esztendőhöz képest, ám a DAF márka nemcsak megtartotta piacvezető szerepét, hanem az értékesítési volument is sikerült növelnie a kisebb piacon. Összesen 1320 DAF tehergépjármű talált gazdára hazánkban. Ezzel a mennyiséggel a holland gyártó 24,6 százalékos piaci részesedést ért el, ami egyben azt is jelenti, hogy az egymás utáni nyolcadik évben vált piacvezetővé.
„Magyarországon a járművekre, a kollégáinkra és az értékesítési, valamint szervizhálózatunkra is folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapunk ügyfeleinktől. Az értékesített járműmennyiség azt bizonyítja, hogy a DAF a legkeresettebb és legkedveltebb márka a magyar fuvarozóvállalatok számára” – mondta el Kiss Dávid, a DAF Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A középkategóriában (6-15,99 tonna össztömeg) nem változott a piac mérete a 2015-öshöz képest, azaz továbbra is kis darabszámmal stagnál, viszont még így is sikerült közel három százalékkal növelni piaci részesedésünket. A nehézkategóriát (16 tonna össztömeg felett) változatlanul a nemzetközi kivitelű nyerges vontatók uralják, némi visszaesést mutatott a piac a 2015-ös rekordévhez képest, de részesedésünk itt is növekedett, minden negyedik új jármű DAF volt a kategóriában” – egészítette ki Kiss Dávid.

Újdonságok 
A vállalat a tavalyi sikerei után sem pihen, számos újdonsággal kezdi meg az új évet. A 2016-os IAA haszonjármű-kiállításon mutatkozott be a DAF Connect nevű, a flotta és a járművezető teljesítményét optimalizáló, valamint a hatékonyságot növelő flottairányító rendszer, amely ebben az évben már elérhető lesz a magyar ügyfelek számára is. A többi gyártó által kínált flottairányító platformokhoz képest a DAF Connect különlegessége, hogy nyílt forráskódú program, így az egyszerűen kezelhető és átlátható szoftver könnyen bekapcsolható bármilyen vállalatirányítási rendszerbe. 
Szervizszolgáltatások kapcsán az ügyfelek kényelmének fokozására készül a vállalat egy olyan megoldással, amely biztosítja, hogy több száz európai márkaszervizben standardizált módszerekkel oldják meg az alkatrészvásárlás számlázását és fizetését még abban az esetben is, ha az adott jármű vagy ügyfél korábban még nem járt abban a szervizben. A PACCAR Parts Fleet Services (PPFS) programnak köszönhetően a külföldön kiállított számlák is magyar nyelvűek lesznek. 
2016-ban jelentős beruházást hajtott végre a DAF Belgiumban, ugyanis Westerlóban elkezdte a világ legkorszerűbb fülkefényező-üzemének számító létesítményének építését. Az új üzem idei munkába állításával jelentősen lerövidül a tehergépkocsik gyártási és szállítási folyamata, ami tovább emeli az ügyfelek kiszolgálásának színvonalát.

2017-es piaci várakozások
„A középkategóriában nem számítunk a magyar ügyfelek igényeinek változására, itt a teljes piacot tekintve nagyjából 350 új jármű értékesítését várjuk, amelyen belül tíz százalékra szeretnénk növelni a DAF részesedését. A nehézkategóriában ugyanakkor öt százalékos piacbővülésre számítunk, egyrészt a nyerges vontatók értékesítési darabszámának további növekedése révén, másrészt az építőipar élénküléséből adódóan a billencs és darus tehergépkocsik szegmensében. Magyarországon célunk a piacvezető pozíciónk megőrzése 25 százalék feletti piaci részesedéssel” – egészítette ki Kiss Dávid.
A DAF magyar piacára, azon belül is a használt járművek állományának értékesítésére kedvezően hat az Európán kívüli országok piacának erőteljes növekedése, hiszen itt jelentős kereslet mutatkozik a jól karbantartott, 3-5 éves tehergépkocsik iránt. A magyar ügyvezető szerint a következő években ezek az országok fontos felvevőhelyei lesznek az itthoni használt tehergépjárműveknek.